Hat éjszakát töltöttem eddig a tanyán. És, hogy csak miért most írok róla? Talán patetikusnak hangzik majd de sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint, hogy azonnal számot tudjak adni róla.
2011-ben kezdtem komolyan
foglakozni azzal, hogy felújítsam a tanyát. Attól a ponttól kezdve a hely, a
több, vagy kevesebb munka szinonimája lett. Egészen eddig az őszig. Egyre
erősebb lett az elhatározás, hogy lassan el kell kezdenem élettel megtölteni a
helyet. Ennek a gondolatnak köszönhető idén az új erdő, a gyümölcsös, a diófa, a
borospince vagy a madáretetők. Évjárat bemutató
a barátokkal a pincében. Mind-mind az élet egy apró morzsáját hozzák vissza. A
kisház így a tél beálltával a masszív tömegével egy zord vályoglyukhoz
hasonlított leginkább. Az őszi padlóburkolás és festés után kitakarítottam és
kezdett egyre emberibb lenni. És végül
begyújtottam a sparheltbe. Nyelte a fát a szerkezet mire szépen átmelegedtek a
falai. Egyre inkább kezdte megmutatni mindazt amit a helytől vártam. Igen,
komoly elvárásaim voltak. Arra számítottam, hogy ott, azon a helyen el tudom
magam zárni a mindennapoktól. Olyan dolgokkal foglalkozhatom, amikhez nincs sem
tér, sem idő Budapesten. Arra, hogy a hely ereje átjárjon. Van úgy, hogy az ember rákészül valamire,
majd nem azt kapja amire vár. Itt más történt. Sokkal többet kaptam, mint amire
vártam. Érdemes ezt az érzést megismernie mindenkinek. Az első két éjszaka
teljesen egyedül, a ropogó tűz mellett. Weöres Sándortól A teljesség felét olvasni ebben a környezetben
nem mindennapi élmény. Persze a
töltekezéshez hozzásegítettek a saját borok is, meg a sparhelten sülő tök.
Nehéz átadni. Leginkább az jut eszembe, hogy valahol mindenből annyi jut, mint
amennyit adunk érte. Én most nagyon sokat kaptam.
Gyakorlati oldalról megközelítve,
a kényelmet másképp kell értelmezni odakinn. Egy tizenöt centiméter átmérőjű
akácrönk két órán keresztül izzik a tűzhelyben. Az első időkben, ahogy kihunyt
a tűz, keltem magamtól és tettem egy újabb darabot a tűzre. Ezek az ébredések
különös alkalmak voltak. Mindig kimentem az udvarra megnézni a Holdat, merre
jár, vagy éppen a csillagokat.
A Hold és Halo jelenség
Egy este a tanya mögötti rétre kezdett bekúszni
a köd. Az éjjel két órai ébredésemkor már sűrűn beborította a gyepet, az én
váll-magasságomban. Nem bírtam ki, hogy ne sétáljak bele. Ott, akkor, amikor
Telihold vakító világosságában csak a fejem látszott ki a ködből, a talpamat
sem láttam, olyan volt mintha vízben lebegnék. Ott, akkor, abban a pillanatban
tetőtől-talpig libabőrös lettem. Ehhez foghatót sohasem láttam.
És mivel a szavakkal nehezen
bánok és az imént említettem is:
A gondolatok visszája és színe
Vigyázz, hogy
világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.
A természet a természeti-világban alkot, a lélek a
lelki-világban. Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod,
vagyis a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti
világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de
a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik belérögződött a
keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az időben létezik, hanem
az idő egészét áthatja: nézi alkotásodat.
Weöres Sándor