2014. február 17., hétfő

Gutpintér Kékfrankos újbor 2013, Bokros. A zászlóshajó?



Múlt héten lepalackoztam a 2013-as sorozat utolsó darabját, a kékfrankost. A rozénál megismert termőhelyről származó szőlőből készülő bor minden várakozásomat felülmúlta. Október közepén helyeztem el a megfelelő kezelés után azokba az üvegballonokba, ahol február végéig várták végső helyüket, a palackokat. A  tétel felét most lepalackoztam és már kóstoljuk is. Rövid, hat napos áztatás után szűrtem el mintegy hatvan liter mustot. És a végeredményből most itt van egy deciliter a poharamban. Friss, rubin szín, a sillernél azért sötétebb de szererncsére nem átláthatatlan.. A viszonylag hűvös erjedési hőfok számlájára írom, hogy az illat szinte kiugrik a pohárból. Nem azon a módon, mint ahogy a tucat fejélesztős iskolánál megszoktuk. Ez bizony kékfrankos illat és nem tuttifrutti de még csak nem is gabifogkrém. De azért ne essünk át a másik oldalra, szó sincs az eldugott háztáji pincék "jó házibor" jellegéről, amit legtöbbször a kideríthetetlen korú, eredetű, állapotú hordók dohos faíze okoz. Ez itt kérem tiszta anyag, méghozzá reduktív vörösbor. És, hogy miért így készítettem?

Adódna a válasz, hogy nincs megfelelő hordóm de nem erről van szó. Nehezen néztem volna tükörbe ha a fél hektár kékfrankos mellett nem készítek vörösbort és egyébként sem szeretem a késsel, villával fogyasztható "nagy" vörösborokat. Nekem az a jó vörösbor, amit nem csak téli hónapokban kívánok elfogyasztani.  Egy pohár után sem telít el, szinte itatja magát. Az alkohol nem nyomja el az illatokat, nagyon szépen besimul, még magasabb hőfokon is. A tannin nem éget de jelen van, mint ahogy az ízeket szépen tartó gömbölyű sav. Szó sincs a rozé cikázó savairól de egyáltalán nem fáradt, a kerekség csak a rozéhoz hasonlítva szembetűnő. 

Hogy milyen az érési potenciálja és milyen lesz egy év múlva? Úgyan már! Örülök, ha kitart a következő szüretig.

Megkóstolnád?, Írj bátran.